2009. június 2., kedd

Salzburgi kirándulás... avagy mi minden fér el egy közös blogban


Örülök annak, hogy a vizsgablogunkban a könyvek, a zene, és általában a kultúra köréből vett gondolatok csillannak fel "mozaikszerűen", s remélem, hogy tartalmas perceket szerzünk a blog olvasóinak.

Anita kezdte meg a gondolatok sorát a "létrával", amelyen nagyokat léptünk felfelé ezen a tanfolyamon is, hogy túlnőjünk azon, amik például egy hónappal ezelőtt voltunk (hiszen akkor még nem ismertük a Diigo-t :-) és a többit... Aztán néhány nap alatt spontán módon épült ez a közös blog, amely számomra azt üzeni, hogy mind a négyen harmóniára vágyó emberek vagyunk, s fogékonyak a szépre és az örökértékű "igazságokra", amit a művészeteken keresztül lehet leginkább megélni és az életünk részévé tenni. Jó érzés, hogy mindnyájan hozzá tudtunk tenni valamit "magunkból", végül így lett színes mozaik. Itt most le kell zárnunk, hiszen lejárt az időnk, habár a blogoknak ez nem sajátossága, hiszen addig élnek, amíg új meg új gondolatokat inspirálnak.

Mivel Mozartról esett szó az egyik bejegyzésben, szeretnék megmutatni nektek néhány szép képet Salzburgról, erről a pompás épületekben gazdag és gyönyörű panorámával büszkélkedő barokk városról, ahol a könyvtáros egyesülettel jártunk egy emlékezetes kiránduláson.

A város "imázsához" szervesen hozzátartozik a Mozart-kultusz: a nyári fesztivál idején nemcsak az elegáns (és drága) koncerttermekben, hanem a város különböző zugaiban, a kellemes köztereken és a csendes, meghitt kis templomokban egyaránt felcsendülnek a zeneművek különböző korokból, vagy éppen utcazenészek szórakozatják a sétálókat "örömzenélésükkel".

Az idelátogató turisták számára kihagyhatatlan zarándokhely Mozart szülőháza. A világ minden pontjáról érkeznek az érdeklődők, hogy megtekintsék a híres Mozart-múzeumot, a szobáját, ahová a művész elvonult a világ zaja elől, amikor Varázsfuvolát írta, vagy a népszerű kávéházat, ahol gyakran vendégeskedett.

Íme egy kis ízelítő a város hangulatából a Picasa Webalbumon keresztül. Kattints az alábbi linkre:

http://picasaweb.google.com/vtzsuzsanna/Salzburg#

Végül egy kis "édes" ráadás a képekhez: a fenséges és megunhatatlan Mozart kugler (Mozart-golyó) receptje.

Hozzávalók: 20 dkg darált dió, 15 dkg kristálycukor vagy porcukor, 2 evőkanál kakaópor vagy 20 dkg reszelt étcsokoládé, 1 evőkanál barackíz, 2 evőkanál rum, 1 tojásfehérje

A diót, a cukrot, a kakaóport (vagy reszelt csokoládét), lekvárt, rumot és a tojásfehérjét alaposan összedolgozzuk. Mielőtt elkészítenénk a golyókat, tegyük hűtőbe a masszát, így könnyebben lehet majd formázni. Ha kellő keménységűvé dermedt, vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk belőle. Tortadarában, kakaóporban vagy kókuszreszelékben, esetleg kristálycukorban forgatjuk meg a golyókat, majd mignonpapírra tesszük. Egy éjszakát hűvös, levegős helyen állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.

További információk Salzburgról az interneten: http://salzburg.lap.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése